Lengyel Szilveszter

Szilveszter előtti reggel, ellátogattunk a Raclawice Panorama – ra, ahova hosszú lépcsősor vezetett felfele. Próbáltam számolni a fokokat, de tizenhét után elfáradtam, és elkezdtem visszafele számolni, így azt beszéltem be magamnak, hogy egyre kevesebb lépcső vár ránk. Bár mancsaim kicsit elfáradtak, fentről beláttuk az egész várost, így a fáradalmaim sem tűntek hasztalannak. Egyszerűen lélegzetállító volt a kilátás. Beláttuk az összes attrakciót, amelyek között sétálgattunk pár órája/napja. Közvetlen előttünk láttuk a főteret, a csodás karácsonyi vásár színhelyét, mögötte, pedig a teljes várost. Még a karácsonyi vásár zenéje is hallatszott, ha elég élesen hegyeztem a fülemet.

Ezt követően a wroclawi „állatkertbe” látogattunk el. A bejutás kicsit problémás volt, mivel az őrök azt hitték, hogy szökésben lévő medve vagyok. Na persze, ha szökésben lennék, első dolgom lenne egy állatkertbe menni. Szerencsére a többiek felvilágosítottak mindenkit, hogy nem ártok senkinek, ugyanis én egy turista medve vagyok, aki velük együtt érkezett Kolozsvárról. Nehezen beengedtek minket és azt kell, hogy mondjam, nagyon nagy csalódás volt a látvány. Az elején csodálkozva néztem, hogy miért vannak ketrecben elkülönítve az állatok, ekkor a barátaim beavattak, hogy így tudjuk megfigyelni őket biztonságosan, állításuk szerint a saját élőhelyük körében, de ha engem kérdeztek, egy állat sem lehet boldog azokban a pici ketrecekben, ahol még játszani is alig tudnak. Az állatok vadon élőek, éppen ezért nem szabad őket elfogni, és egy ketrecbe zárni, és azért pénzt kérni, hogy láthassuk a szenvedéseiket. Legalábbis ez az én tappancspontom. Láttunk itt elefántot, oroszlánt, tevét, különböző halakat, cápát, zebrát, vízilovat, majmokat, kengurut, lámát és sok más állatot, de egyik sem repesett az örömtől. Sok állatot láttam a Legsötétebb Peruban, a természetes élőhelyükön, ahol szabadon, sokkal vidámabbak, élettel-telibbek voltak. Legszívesebben az összes állatot a zsebembe raktam volna, így kiszabadítva őket, vagy akár a marmaládés bőröndömet is feláldoztam volna, csak szabaddá tehessem őket.

Az állatkert után visszatértünk a kisvárosba ahová el voltunk szállásolva. A helyi tornateremben különböző előadásokat és játékokat rendeztek. Minden országból érkezettek be kellett mutassák a saját nemzetiségüket. Mindenki csak bámult, amikor bemutattam a méz-evő képességeimet, ugyanis senki sem tud megenni rövid időn belül annyi bödön mézet, mint én. Ez az én tehetségem, amellyel a Legsötétebb Peruban 3 aranybödönt is bezsebeltem az erdei olimpián. Éjfélkor valami hangos dörgésre lettem figyelmes, olyan volt, mintha ismét a bácsikám horkolását hallottam volna, de emellé színes csillagok is társultak. Olyan volt, mintha káprázna a szemem. Nem tudtam elképzelni, hogy mi történik, de ekkor a többiek felvilágosítottak, hogy itt ez a szokás, így búcsúznak az óévtől és köszöntik az újévet, valami tűzijátszmával, vagy hogy is hívták, nem emlékszem pontosan.

Az átmulatott éjszakát követően, kicsit álmosan indultuk el a közelben levő Centenáriumi Csarnokhoz. A csarnok az UNESCO Világörökség része. Eddig is sokat emlegettem nektek ezt a szót, de fogalmam sem volt róla mit jelent. Tudjátok az UNESCO Világörökség, mint megtudtam egy lista, amin a legfontosabb és legveszélyeztetettebb értékek vannak feltűntetve. Ezek lehetnek hegyek, parkok, kertek, paloták, templomok, illetve más jellegű építmények is. Továbbá azt is megtudtuk, hogy a

Csarnok a világon a legnagyobb vasbeton középület, amelyben gyakorta sportrendezvényeket, vásárokat, kongresszusokat, illetve színházi rendezvényeket tartanak. Kívülről is hatalmasnak tűnt az épület, de mikor beértünk, és felnéztem a kupola után kutatva, nem is macinak, inkább egy kis törpének éreztem magam. Ezt követően visszatértünk a rég nem látott a főtérre, ahol a karácsonyi vásár hangulatával zártuk a napot. Végre megkóstolhattam én is a forraltbort, ami olyan, mint a sima cukros-gyümölcsös bor, csak forró (kicsit meg is égette a mézlesőmet) . A forraltbort kis csizmácskákba kaptuk és mire az aljára jutottam énekelni támadt kedvem. Szívesen fogyasztanám a marmaládés szendvicseim mellé.

A következő napon ismét kicsit kótyagosan ébredtem, a forraltbornak köszönhetően. Ezen a napon szénbányát látogattunk meg. Megtudtam, hogy a bányákban a Föld tömegéből, illetve annak kérgéből hasznosítható ásványi nyersanyagok kitermelésével foglalkoznak. Mindenki kapott egy kobakot, majd lementünk a bánya szobáiba, ahol a bányászathoz tartozó emléktárgyakat, ruhákat és gépeket néztük meg. Csak ezt követően mentünk be a bányába, ahol régen a munka zajlott. Itt gépeket, szénszállító szalagokat néztünk meg, amelyek néha úgy brummogtak, mint a macik. A túra végén egy bányavasútba szálltunk be, amivel visszatértünk a bejárathoz. A vasút alján találtam egy kis darab fekete valamit, amire miután rátettem a mancsom, eltűnt. Ijedtemben a fejemhez kaptam a kezem, és elcsodálkoztam. Vajon varázslóvá váltam? Vagy nem is volt ott semmi, csak képzelődtem? Az ijedtségemnek a kifele csapódó ajtó vetett véget, ugyanis egy csapóajtón keresztül kiértünk a bányából. Mikor kiértünk a többiek ismét nevetve néztek rám, nem értettem miért. Egy tükröt tartottak elém, és mit látok? Az arcomon két fekete tappancsnyom. Kiderült, hogy az a fekete, amit láttam az szén volt, én pedig ügyesen a mancsomra kentem.

A következő uticélunk a Książ-várkastély volt, amely egy magas szikla tetején helyezkedik el. Az utikönyvben olvastam valami Hitlerről, aki a kastély alatt titkos alagutakat, járatokat, szobákat épített. Én nem igazán tudom ki az a Hitler, de kíváncsi lettem volna rá, hogy mit rejtenek a titkos szobák, járatok. Sajnos a titkos részekre nem tudtunk bemenni, ezért kicsit elszomorodtam.

A kastélyt magunk mögött hagyva egy templomot néztünk meg, ami ugyancsak az UNESCO Világörökség része. A Béke-templomát nagyon régen, a 17. században építették és Európa legnagyobb favázas templomai közé tartozik. A templom bent nagyon-nagyon magas volt (kezdem azt hinni, hogy én is törpe leszek, mire hazaérünk), és szerintem kicsit túldíszített, amely utalt barokk stílusára. A fara fura képek voltak festve, nem értettem miért lettek ide festve ezek az emberek, de egyik barátom elmesélte, hogy vallási történeteket mesélnek el a képek, amelyek az ó- és újszövetségben vannak megírva. Még mindig nem értettem teljesen miért kell a falra festeni ha le van írva, de már megtanultam, hogy az embereknek vannak furcsa szokásaik.

A templom meglátogatását követve ismét buszra szálltunk, mivel egy hosszabb utazás várt ránk, amelyről a következő bejegyzésemben olvashattok majd. Addig is köszönöm, hogy velem tartottatok ezen a kalandos szilveszteri kalandon. Még több képet Lengyelország szépségeiről az Instagram oldalunkon láthattok, illetve a Facebook oldalunkon kitalálhatjátok, hogy hol folytatódik majd utunk.

Köszönettel,

Paddington🐾