Mivel minden jónak vége szakad egyszer, ezért eljött az idő, hogy hazatérjek, és megosszam a felfedezéseim a londoni családommal. Sokat tanultam a minden helyről, amelyet meglátogattunk, de vajon ők tanultak tőlem valamit? Igyekeztem mindenkivel megosztani a nénikém marmaládé receptjét, de azt sajnos nem tudom, mekkora sikerrel jártam. Egy biztos, ha minden szabályt betartunk, amely egy adott helyre vonatkozik, akkor könnyedén befogadnak, és otthon érezhetjük magunkat. Így én is elég könnyen otthonra találtam a kolozsvári Földrajz kar diákjai körében, és az együtt bejárt helyeken is. Annak ellenére, hogy amikor Londonba kerültem, brit tudósok megállapították, hogy egy medve a fedél alatt 4.000 %-al növeli egy súlyos katasztrófa esélyét, szerintem sikerült jól ellesnem az emberek szokásait, így majd én lehetek az első medve, aki csatlakozhat a Földrajz tudósok társaságához, itt Londonban.
Tudjátok London az a hely, ahol marmaládéfolyók hömpölyögnek, az utcák pedig kenyérből vannak... Legalábbis a bácsikám így írta le nekem a várost, mikor esténként a történeteit hallgatva szenderültem álomba. A valóságban, teljesen másképp néz ki a város, de még így is csodálatos! Hangulatos kis utcák, piros telefonfülkék, emeletes buszok, téglából épült házak, amerre a szem ellát és mindenhol kedves emberekbe botlik a medve, amerre a tappancsai viszik.
A leghíresebb látnivalók a város „központjában” vannak, min például a város legnagyobb nevezetessége a „Big Ben”, amely a Westminsteri-palota tornyának, és az órának a neve, de sokan ezzel írják le az egész épületegyüttest. A palota az Egyesült Királyság parlamentjének az épülete, valamint világszerte egész Anglia jelképe. Közvetlen közelében helyezkedik el a Westminsteri-apátság, amely, mint azt az egyetemen megtanultam, az angol gótika egyik remekműve. A turisták által leginkább kedvelt helyszín a London Eye, amely egy 135 m magas óriáskerék. Nagyon lassan halad körbe, ezért lehetőség van az egész várost is szemügyre venni a magasból (én még nem mertem kipróbálni, mert indulás előtt, még tériszonyos maci voltam, de már alig várom, hogy kipróbálhassam!). A Buckhingam-palota, amely a brit uralkodói család rezidencájaként szolgál a mai napig. Sokan töltenek itt akár napokat is, hogy láthassák a királyi családot. Egy estét én is eltöltöttem itt, őrködéssel, de mivel én éjszaka aludni szoktam, ezért sikeresen el is aludtam, így őrködő pályafutásom
hamar véget is ért.
A személyes kedvencem a British Museum, amely egyike a világ legnagyobb, az emberi történelemmel és kultúrával foglalkozó múzeumainak. Napokat is képes vagyok itt eltölteni, mivel a több ezer éves emléktárgyak között sétálva, különböző történelmi korszakokban érzem magam. Újra ellátogathatok Görögországba, majd egy szempillantás alatt az ősi Egyiptomban találom magam a szarkofágok, cserépedények és szobrok között sétálva. Imádom, hogy a briteknél minden múzeum ingyenesen látogatható, annak érdekében, hogy minél többen látogatót vonzzanak ide, ezáltal minél magasabb szintű történelmi tudásra tegyenek szert az erre járók.
A másik nagy kedvencem a Tower Bridge, amely egy közúti híd a Temze fölött, London északi és déli felét köti össze. Tudtátok, hogy a Temze az Egyesült Királyság legfontosabb hajózható folyója? A hidat pedig úgy építették, hogy a közepél lévő részt fel lehessen nyitni, így a nagyobb hajók is könnyedén áthaladhatnak. Eddig sosem gondoltam, hogy egy hídnak is lehet építészeti stílusa, de az egyetemen megtanultam, hogy a Tower Bridge tornyai neogótikus stílusban épültek A tornyok és a köztük található felnyitható hídszakasz teszi különlegessé, a napjainkra London szimbólumává vált hidat. A hídon áthaladva a Towerhez érünk. A középkori épületegyüttes az idők során erődítmény, fegyverraktár, királyi palota és főrendű foglyoknak szánt börtön, valamint levéltár és csillagvizsgáló is volt.
Rengeteget tudnék még mesélni nektek a városról, de ízelítőnek ennyi elég is. Amennyiben Londonban jártok, keressetek meg bátran, szívesen körbevezetlek benneteket. Megtalálhattok a Paddington állomáson (amelyről a nevem is kaptam), vagy a Braun családnál, akik akkor pottyantak az életembe, amikor már kedtem azt hinni, hogy senki sem fogad be magához, de általuk egy remek kis otthonra találtam.
Köszönöm, hogy hétről-hétre utitársaim voltatok az újabbnál-újabb, és eseménydúsabb kirándulásaink során, amelyeken rengeteget tanultam az emberek kultúrájáról. Remélem, hogy azért ti is tanultatok tőlem valamit ez alatt a pár hét alatt.
Üdvözlettel,
Paddington 🐾