Lengyelországot magunk mögött hagyva, egy egész éjszakán át tartó 12 órás (!!!! Igen, jól látjátok, annyit buszoztunk a következő uticélunkig, mint Kolozsvártól Wroclaw-ig!!!!) buszozást követve megérkeztünk Lettország fővárosába, Rigába. Szerencsére az utazást ismét olvasással kezdtem, méghozzá egy nagyon érdekes könyvnek fogtam neki, aminek a címe: Hófödte Finnország, így nagyon könnyen álomba szenderültem, és ismételten átaludtam az egész utat. Így reggel kipihenten indultam útnak, de ezt sajnos nem tudom elbrummogni a társaimról, akik a hangos horkolásom miatt, egy szemhunyásnyit sem tudtak aludni. Kicsit szomorúan vágtam neki az ismeretlennek, ahol az első megállónk egy bisztró volt, itt melegszendvicset reggeliztünk, és a többiek egy kávét is elfogyasztottak mellé, reménykedve abban, hogy ettől majd felébrednek. Jómagam is rendeltem egy kávét, hogy ne lógjak ki a sorból, de az első kortytól égnek állt a bundám a mancsomon. Nagyon keserű íze volt. A többiek próbáltak segíteni, és felhívták arra a figyelmem, hogy sokkal finomabb lehet, ha cukrot és tejet is öntök hozzá. Két cukrot is beleraktam, de tejet sehol sem találtam. Ekkor megláttam, az asztal közepén egy félig tele kancsót, amiben a tej volt. Sokáig néztem, hogy ennyi tejet ebbe a picinyke csészébe sehogy sem fogok tudni beleszuszakolni, így hát megfogtam a már cukrozott kávémat, és zutty! Belezuttyintottam a kancsóba. A többiek először furcsán néztek rám, majd felvilágosítottak, hogy a kicsike pohárba csak egy kicsike tejet szokás rakni, nem pedig az egészet. Mikor megérintett a felismerés szele, mindenki hatalmas hahotázásba kezdett, én pedig elfogyasztottam a kissé tejes kávémat (a többiek szerint inkább kávés tej volt) ami végre maciszájíznek való volt.
Még szerencse, hogy reggelivel kezdtük a napot, ugyanis jó sokat gyalogoltunk, míg a Motormúzeumba nem értünk. Mielőtt átadhattuk volna magunkat az itt jelenlévő kocsiknak, motoroknak, megtudtuk, hogy ez a világ egyik legnagyobb autómúzeuma, ahol 3 emeleten keresztül csodálhatjuk meg a jelenlévő több, mint száz, antik járművet. Nagy izgatottsággal vágtam neki az útnak, reméltem, hogy végre autót is vezethetek. A szinteket járva kapkodtam a fejem jobbra, balra, hogy mind a több, mint száz járművet megnézhessem. A kedvencem egy antik RUDGE motorkerékpár volt. Már csak egy hozzá illő motoros ruha kellett volna, és én lehettem volna az első medve, aki motorkerékpárral járja be a világot. Merengésemből az egyik társam zökkentett ki, az “itt tényleg lehet vezetni?” felkiáltásával. Gyorsan odacammogtam, hogy végre kipróbálhassam a vezetést. Kiderült, hogy csak egy játék, de ettől függetlenül nagyon izgalmas volt. Kifelé menet egy falra lettem figyelmes, amelyen rengeteg régi telefont helyeztek el. Ahogy mellettük sétáltam, észrevettem, hogy az egyik pontosan olyan, mint amilyen Lucy nénikémnek van, a Legsötétebb Peruban. Gondoltam felhívom, hogy elmeséljem neki szóban is, hogy mennyi élménnyel gazdagodtam, de sajnos egyik telefon sem működött, így maradt a levelezés.
A múzeum után a város főterét látogattuk meg, ahol a karácsonyi vásár mellett, a Riga-i katedrálist vettük szemügyre, amely a középkor egykori legnagyobb templomának számít a Baltikumban. Tudtátok, hogy a Balti-tengeri országok, és a Balti országok között különbség van? Balti-tengeri országoknak nevezzük az összes, Balti-tengerrel határos országot: Finnország, Svédország, Észtország, Lettország, Litvánia, Oroszország, Lengyelország, Németország, Dánia. A balti országok azonban csak a három kis országot takarják: Észtország, Lettország és Litvánia.
A katedrálist körbejárva, közvetlen mögötte, egy fura állatos szobrot vettem észre, amelyet a többiek a Brémai muzsikusok szobrának neveztek (ha ezeknek az állatoknak szobrot állítottak, akkor majd kérvényezni fogom, a Legsötétebb perui bongón igen jól játszó medvetársaim szoborba öntését is). A bronzszobor 1990-ben készült Brémában, Riga testvérvárosában. Fotózás mellett, az emberek dörzsölgetni kezdték az állatos szobrot. Ahogy elnéztem, hogy csillogtak az állatok orrai, nem igényeltek különösebb fényesítést, így nem értettem, hogy miért csinálják. Egy mellettem álló turista, aki még medvéül is kiválóan beszélt, elmondta, hogyha megdörzsöljük az állatok orrát, az szerencsét hoz. Gyorsan megdörzsöltem én is a szamár orrát (mivel csak ezt értem el), és szaladtam is lottószelvényt venni (ami mellesleg nem lett nyerő, szóval ennyit a szerencséről. Mondjuk lehet csak akkor válik be, ha minden állat orrát külön-külön megdörzsölöm??? Na majd egyszer visszatérek, és megosztom veletek, hogy ez beválik-e).
A szobor után a „3 Testvér” épületegyüttesre is sort kerítettünk. Azt mesélték, hogy a három házat egy család férfi tagjai építették egymás mellé és minden ház a lakóházak építésének különböző időszakait képviseli. Az első a gótika-és a reneszánsz stílust, a második a reneszánsz és a barokk stílust összekötő manierizmust, a harmadik pedig a barokk építészeti stílust képviseli.
Az épülettegyüttest követően gyorsan a busz felé iramodtunk, ugyanis indultunk tovább. Egy majdnem 8 órás út állt előttünk, amelyből hármat kompon töltöttünk. Most már nem féltem, hogy elsüllyedünk, (görögországi utunk során sikerült ezt a félelmemet legyőzni) tudtam, hogy elbír minket, a buszt és a többi járművet is.
Másnap reggel érkeztünk meg Finnország fővárosába, Helsinkibe, ahol a szállásunk elfoglalása után (ami egy ifjúsági szállóban volt, és képzeljétek TIZENHATAN aludtunk egy szobában – jobban mondva én aludtam, a többiek, pedig a horkolásomat hallgatták),
elindultunk a Temppeliaukio templomhoz (a nevét a mancsomba kellett írnom, hogy ne felejtsem el), amely egy gránitsziklába épített templom. Az épület teteje 180 ablakból tevődik össze, amelynek látványa egyszerűen medvesztikus volt. A templom nemcsak lenyűgöző kilátással rendelkezik, hanem kitűnő akusztikával is. Sajnos itt nem lehetett énekelni (mint ahogyan az epidauroszi Aszklépiosz szentélyben), de azért egy halk „marmaládé” kiáltást elejtettem, amire még a templom végében álló tanárunk is felkapta a fejét, így legalább megbizonyosodtam arról, hogy valóban kiváló az akusztika.
Mivel közelebb voltunk az Északi-sarkhoz, ezért hamar besötétedett, így a többi látnivalót a karácsonyi fények világában néztük meg. A Helsinki székesegyház volt a következő megállónk helyszíne, amely fehér oszlopaival és a 12 apostol szobrával a görög építészetre emlékeztetett. A templomra különböző egyházi képek, szentek voltak kivetítve, amelyek figyelemfelkeltőként szolgáltak. Ezt követően az Uszpenszkij székesegyházhoz látogattunk el, amely hatalmas méretű volt. Amint megtudtam a székesegyház Szűz Mária halálának emlékére épült, vörös téglából. Az estét vacsorával zártuk, mielőtt visszatértünk aludni egyet a szálláshelyünkre.
Amennyiben kíváncsiak vagytok, hova látogatunk el legközelebb, tartsatok velünk a következő héten is, ugyanis a baltisztikus kirándulásunk, még korántsem ért véget. További vizuális tartalmakért látogassatok el az Instagram oldalunkra.
Köszönettel,
Paddington🐾